Időbarangolás a mese világán át
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl…..”
E szavak hallatán (és csakis ezek után), a gyermekek „kilépnek” a föld -téri és idői – koordinátáiból. Belépnek egy tág, képzelet vezérelte birodalomba, ami soha nem nélkülözheti a valóság cselekvő jelenlétét. Olyan világba vezeti a mese a gyermeket, mely a hozzá közel álló, szimbólumokkal leírható ősi világot jeleníti meg a maga szélsőségességével, pontosan elkülönítve a jóságot a gonoszságtól. Ebben a világban tanulja meg, teszi próbára, mi történik avval, aki jó vagy aki rossz, hogyan érdemes (eredményesen) küzdeni, szembeszállni a „hétfejű sárkánnyal”, és hogyan nyeri el méltó jutalmát az, aki szorgalmas, leleményes, kitartó, és jószívű.
A mesei történések időben – mondhatnánk - „on-line” szerveződnek.
A jelen most-ja a bevezető mondattal a mese most-jába repíti a gyermeket, aki evvel a megérkezéssel (a mese szárnyán) megteremti az un. mese-tudatot (kettős tudat: Mérei – Binét, 2006)[1]. A mese jelenvalóságában pedig aktuális állapotának, vagy vágyának megfelelő történéshez, mese-karakterhez „szegődik”. A mese (törvényszerű) fordulatai vezetik mély bölcsességgel a jó felé (szinte nem tud mást tenni, mint a jóhoz csatlakozni), és hozzák el számára a katarzist, amiben ő maga válhat jóvá. Ebben a világban „rendben” mennek a dolgok. Ugyanerre vágyik a mindennapokban is. Egyértelműségre, kiszámíthatóságra, és legfőképpen arra, hogy őt, mint a „legkisebbet”, MINDENKI szeresse. Ezt a lélekállapotot hozza magával a nem mesei valóságba, ám tudja, szerepjátékaiban, rajzaiban újra élheti azokat a történéseket, amik nagyon fontosak számára. Ha „földi” teret és időt kap ezek eljátszására, önmagában való megerősítésére, akkor a mese „elérte célját”. De csak a jó mesékből tud építkezni a gyermek. Az igazi „nagy” mesékből: a népmesékből, a népmesei motívumokra épülő igényes gyermekmesékből (pl. Wass Albert, Pósa Lajos, Lázár Ervin, Csukás István…..), Grimm és Andersen meséiből.
Az „idők” egységes most-ba tömörülnek, a múltbéli emlékek, de akár a jövő képei is a jelenbe
Az „idők” egységes most-ba tömörülnek, a múltbéli emlékek, de akár a jövő képei is a jelenbe „hívhatók”, ilyen formán a jelent aktívan alakítják. A következő ábrán próbálom meg szemléltetni az itt leírtakat. A MOST jelenje a mese hívó szavára „kinyílik”, átjárhatóvá válik, és egybeolvad a mese jelenvalóságával, amibe a történet cselekménye behív(hat)ja a múlt és a jövő képeit. (A képet Szilágyi Csilla iparművésznek köszönjük.)
A következőkben a mesék nyomán megjelenő „egy-idejűséget” szeretnénk illusztrálni. Ezekben a rajzokban a gyermekek érzéseiket dolgozzák fel, teszik kezelhetővé, láthatóvá, erősítik meg magukban.
Egy 5 és fél éves kislány a jövő képeit „rendezi magában”: a szivárvány védelme alatt ő maga jelenik meg, egy koszorús lánnyal, a virágokból fogják a csokrot kötni. A szivárványon kívül helyezkedik el (balra) az „aranyos babapillangó”, jobbra pedig a herceg figurája felett az „anyuka pillangó”.
„A herceg feleségül vesz, most indulunk a templomba, csak még várom, hogy megérkezzen a hintóm.”
Ez a 6 és fél éves fiú gyönyörűen jeleníti meg ezt az egyszerre jelen lévő egységet a rajzában:
„A híd egyik végén tél van, a másikon pedig már tavasz és aki átsétált a tavaszba az örül a szép időnek meg a virágoknak, meg annak, hogy lehet horgászni.”
[1] Mérei Ferenc, Binét Ágnes (2006): Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó Rt. Budapest
Köszönjük a gyermekeknek a rajzokat.
