Könyvek
Temperamentumok és kapcsolódások


Temperamentumunk és kapcsolataink

 

Kapcsolatainkat nagymértékben meghatározza az előző generációktól öröklött temperamentumunk és a környezet (a család) hozzánk való viszonyulása a gyermekkorban.

Temperamentumunkból „kiolvasható” aktivitásunk mértéke, (az, ahogyan kifejezzük érzelmeinket), az egyes helyzetekre adott válaszkészségünk és a másokhoz való viszonyunk (tehát befolyásolja az aktivitást, az emocionalitást, a reaktivitást és a szociabilitást). Minél erősebb egy temperamentum, annál jobban az befolyásolja a környezetét, minél gyengébb, annál inkább érvényesül a környezet hatása. Míg a temperamentum egy öröklött és legtöbbször automatikus válaszokban megnyilvánuló reakciómód, addig a karakterünk kidolgozása „életmű”, melynek eredménye egy egészséges, a teljességet magába foglaló kapcsolódási minta önmagunkhoz, másokhoz, és a transzcendens világhoz.

A magunkkal hozott temperamentum, vagy vérmérséklet, és a belátásunkat, átgondoltságunkat igénylő karakterünk szimbolikusan is jelzi azt a „hőmérsékletet”, amennyire felmelegítjük kapcsolatainkat. Már az ókorban Hippocrates leírja nekünk a négy vérmérsékleti típust. Tudását minden kor felfrissíti, örök, emberi mivoltunknak és a korszellemnek megfelelően „aktualizálja” (manapság Robert Cloninger a St. Louis-i  Washington University kutatója foglalkozik evvel a témával).

 

Óvodás gyermekeink közösségben megfigyelhető kapcsolódásit is nagymértékben befolyásolja „nyers” temperamentumuk. 

 

A legerőteljesebb, legkitartóbb temperamentuma a kolerikusaknak van, akik kapcsolataikat szélsőséges módon forróra hevíthetik, de lehet, hogy jéggé dermesztik. Vagy mindent odaadnak, vagy mindent visszavonnak. Életerősek, hevesek, gyorsak. Óvodás (kolerikus)gyermekeink reggel szinte „berobbannak” a csoportba, vidámságot, hangosságot, frissességet hoznak magukkal, de ha „rossz passzban” vannak, szélsőségesen dacosak, frusztráltak és elkeseredettek lehetnek. A játékban ők az irányítók. Beleszeretnek saját ötletükbe, aminek megvalósításához eleinte megpróbálják megnyerni a többieket, hogy aztán teljesen átvegyék az irányítást, „leosszák” a szerepeket. Nehezen alkalmazkodnak, nem tűrik az ellentmondást. A náluk nagyobbakkal, vagy a felnőttekkel hamarabban tudnak szövetséget kötni, mint kortársaikkal (a velük egyenrangúakkal), míg a náluk kisebbeket, gyengébbeket egyértelműen maguk mögé parancsolják. Ezért ők a kiegyensúlyozó (kiegyensúlyozott) felnőtt –gyermek kapcsolatban működnek jól. Az étkezésben szeretik a csípős, erős, karakteres, fűszeres ételeket, ami tovább fokozhatja „hevességüket”. Céltudatosak, óriási kitartásuk és akaraterejük van, gyorsan tudnak dönteni, és gyorsan cselekszenek. Jól és pillanatok alatt átlátják a helyzeteket, gyakorlatiasan irányítják azokat. Jól megfigyelik a körülöttük zajló  történéseket, és nem riasztják el a veszélyek sem.

Ha nem tudnak helyet teremteni mások számára a világában, akkor nem tudnak másokra figyelni, empátiával feléjük fordulni, aminek következtében egyre inkább megmerevednek, „keményfejűvé”, túlságosan öntudatossá, olykor hajthatatlanná válnak. Egyetlen más temperamentumnak sem kell annyit „dolgoznia” magán, mint a kolerikusnak, mert ingerlékenységük, dührohamaik, tombolásuk és csapkodásuk mind önmaguknak, mind másoknak nagy kihívást jelentenek. A közösségben mégis ösztönzők, mert mindig aktívak, örülnek, ha középpontban lehetnek, elmondhatják, amit tudnak.

Tisztelik a tekintélyt, a tudást. A felnőttől azt várják, hogy „partner legyen” (okosabb, ügyesebb, bölcsebb), akivel „konzultációkat folytathatnak”, akik segítik őket a döntéseikben. Alternatívákat, magyarázatokat kérnek. Mindemellett elemi szükségük van arra, hogy ezt a „határozottságot” felmelegítsük, vagy éppen lehűtsük, de mindenképpen hosszasan, gyengéden átöleljük. Hosszú távon a legnagyobb ajándék, ha lehetőséget adunk számukra saját belső csendjük kialakítására.   

 

A gyorsan „lángra lobbanó” szangvinikusaink a jelenben élnek. Érzéseik, kapcsolódásaik is a jelennek, az adott pillanatnak és helyzetnek szólnak. Könnyen váltanak, minden új helyzetet nyitottan, kreatív, eredeti ötlettel és óriási fantáziával töltenek meg. A szangvinikus gyermekek könnyen szeretnek és „kiszeretnek”, könnyen megharagszanak, de könnyen meg is bocsátanak.  A szangvinikus alapvetően egy barátkozó, vidám, jóindulatú, lelkesítő, érzékeny társasági lélek. Mozgásában is könnyed, szinte légies. Ez a légiesség azonban a felszínesség, a szétszórtság felé viszi. Nagyon nehezen tűri a monotóniát, a „sor-feladatozást”, az egyhangú ismétléseket, ebben hamar elfárad. Legszívesebben állandóan mozogna, „örökmozgó”. Hajlamos túlpörgetni magát, ezért több alvást igényel (még délben is, nagycsoportban is!). Nagyon sok folyadékra és sok gyümölcsre van szüksége. Kifejezetten kedveli az édességet, a csokoládét, bár ezt érdemes inkább odaajándékozni a melankolikus társaknak, és neki inkább szárított gyümölcsöket, magokat adni. „Életfeladatuk”, hogy megtanuljanak kitartóan végigvinni valamit, amiben leginkább az apró sikerek és örömök segítik őket. Sokat kell dicsérni őket (minden apró lépésnél, amikor (már századszor) odaszaladnak hozzánk egy munkafolyamat során, hogy „ugye milyen szép?”) Minden kreatív, aktív és többnyire gyorsan lejátszható játékot nagyon szeretnek.

A társasjátékban nehezen viselik a kudarcot, ezért inkább az egyszerűbb szabállyal játszható társasjátékokat, a kevesebb darabból álló kirakókat, puzzle -kat választják. A gyors, sikeres és látványos dolgokat szeretik. A közösségben mindenkivel jól szót értenek, szívesen játszanak együtt a többiekkel, és velük is szívesen játszanak. Egy idő után kiszállnak a játékból,  új tevékenységbe kezdenek, új kapcsolatokat alakítanak. A megtartó erő számukra is a felnőtt jelenléte. Arra „kell nekik” a felnőtt, hogy varázslatos (élet)szövésükhöz kis mennyiségekben adja kezükbe a fonalat. Nézzen rá az addig elkészült műre, és bíztassa a folytatásra. A folytatás benne van, a bíztatásból (mosolyból, ölelésből, gyengéd érintésből) van hiánya….

 

A mélységes és megfontolt melankolikusok alaposak és kitartóak. Hihetetlen mély és gazdag érzelemviláguk főképp saját maguk felé fordul. Mindent, ami a külvilágban történik, képesek összefüggésbe hozni saját magukkal, mindenben találnak valami „csak rájuk” vonatkozó történést. Nagyon kevesek felé nyílnak meg, de aki felé nyitottakká válnak, azokhoz végtelenül hűségesek. Minden körülmények között megbízhatóak, döntéseiket csak alapos megfontolás után hozzák meg, nagyon körültekintőek. Ezek a gyerekek „milliószor” kipróbálnak egyvalamit, szinte megunhatatlanul, sokáig és kitartóan képesek ugyanazt játszani. Szeretnek az egészen apró tárgyakkal, játékokkal is elmélyülten játszani, általában remek kézművesek. Az elmélyült, belefelejtkező játékhoz koncentráció, és fegyelem kell. Mindkettőből sok van nekik. Olyannyira, hogy előfordulhat velük, nem hallják meg a „váltásra ösztönző” szavakat.  Nehezen hagyják abba a megkezdett játékot, nehezen kezdenek bele rögtön újba. Bíztatni kell őket, hívni, és mindenek előtt nagyon szeretni. Érzékenyen reagálnak önmagukra, mély empátiás érzékkel megáldottak, hamar megtalálják a szomorú, bánatos, frusztrált társukat. Érzelmi mélységeik megélése olyan mértéket ölthet, ami „lebénítja” őket, lefagyhatnak a cselekvésben, és passzívakká válhatnak. Hosszú ideig hatnak rájuk az események, egy-egy elszenvedett sérelem még sokáig fájdalmat tud nekik okozni. De örömük is „egész napot betöltővé” tud válni.

Az édesség, ami túlpörgeti a szangvinikusakat, nekik kellemes, „édes érzést” adhat.

A felnőttől „azt várják”, hogy „megkönnyítse” a létüket. Szorosan átölelje őket, és mutasson rá arra, hogy nem minden történésben „érintett”. Hogy a helyzetből sok minden fakadhat, amit bár nem ért, de nem ellene irányul. 

 

 

Akiknek fát lehet vágni a hátán, akiknek mindig minden úgy jó, ahogy van, azok a flegmatikusok. Jóindulatúak, békeszeretők, jól kijönnek mindenkivel, nyugodtak, szívósak, hűségesek, nagyvonalúak, mindig mindenre van idejük. Társaságban nagyon szeretik őket, mert jó hallgatók. Gyakorlatiasak, az elkezdett feladataikat ugyan lassan, de nagy kitartással csinálják végig. Nyugodtságuk azonban őrjítő lassúsággá fokozódhat. Lehetőség szerint kerülik az erőfeszítéseket, igyekeznek minél messzebb lenni azoktól a helyzetektől, amiben meg kellene mozdulni. Ilyenkor szinte láthatatlanná tudnak válni. Nehezen lehet őket bevonni a kezdeményezésekbe, az együttes játékba. Ha lehet, akkor inkább kívül maradnak, inkább mesekönyvet nézegetnek, vagy csak úgy „üddögélnek”, figyelik a körülöttük zajló eseményeket. Akkor is nyugodtak tudnak maradni, ha felfordulás veszi őket körül, például az egész délelőtti játék utáni elpakolás- rendrakás idején, és ha ilyenkor megkérjük őket, hogy segítsenek, csak néznek ránk nagy szemekkel, és úgy tűnik, nem értik, mit is akarunk tőlük. Ők azok a gyerekek, akik a lehető legnagyobb nyugalommal ülnek az öltözőben, mellettük, vagy ölükben tartva a ruhájukat, és nem mozdulnak, sem szép szóra, sem a „szigorúbb” sürgetésre, kivárják, míg megérkezik a segítség, és még akkor sem nagyon értik, miért is ez a nagy sietség. Általában jellemző rájuk, hogy lassan esznek, szinte alig rágnak (húst, kenyérhéjat, héjas gyümölcsöt, pl. almát, körtét alig, vagy egyáltalán nem esznek), inkább a folyékony, pépesebb ételeket részesítik előnyben. Ebből a nyugodt állapotukból kimozdítani, megmozdítani nagyon nehéz őket, de ha megmozdulnak, akkor nagyon ügyesek és nagyon precízek. A felnőtt kevésbé tud nekik segíteni ebben, de egy jó társaság, kortársaik képesek őket megmozdítani. Szeretnek velük lenni, magukkal vinni a játékba, mert türelmesek, elfogadnak bármilyen szerepet, nem mondanak ellent…



Publikációk


                    gobelorsolya.hu 2005-2008. Minden jog fenntartva. | gobel.orsolya@ovodatar.hu | Honlap: www.radirsoft.hu